A BAGUDA Egyesület (Kijelentjük, hogy katalógus szöveg)
Az egyesületet tíz szobrászművész, Békési László, Combarro Petra Inez, Cseh Lili, Csepregi Balázs, Erős Ágost Koppány, Kovách Gergő, Kotormán Norbert, Melkovics Tamás, Péli Barna és Szabó Ádám hozta létre. Mind a tízen a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán tanultak, nyolcan nagyjából egyidőben, ketten később. A tíz alkotó számos ponton kapcsolódik egymáshoz, de nemcsak azért, mert barátok vagy házastársak, és egy iskolát, egy gondolkodásmódot képviselnek a magyar szobrászatban, hanem mert mint szobrászművészek is egyet akarnak. Nem írtak még kiáltványt, de hasonlítanak a nagy történelmi művészcsoportokra a saját összefonódó élettörténeteikkel. Baráti társasággá az 1990-es évek végén kovácsolódtak össze. Szorosan egymás mellett élik az életüket több mint két évtizede, egykor közös műtermekben, együtt a különböző művésztelepeken és a csoportos kiállításokon, együtt a közös utazásokon, és a rengeteg együttöltött szabadidőben. A 2000-es évek elején Sakkrendelő címen rendszeresen találkoztak Péli Barna lakásán beszélgetni a művészet, szobrászat alapkérdéseiről. Az ezredforduló képzőművészetében ők voltak a legfrissebb hangon megszólalók, amit a következő évtizedek nemzetközi kortárs művészete is rendre igazol. 2022-től egyesületként való fellépésük vállaltan ironikus is, hiszen a pillanatnyi kényszer szülte.
Sikerült. Tavaly ősszel a társaság egyik fele leutazott a tervezett kiállítás helyszínére, majd a Dunaújvárosi Vasmű művésztelepének tájba helyezett szobrait is megnézte. A kiállítás meghívójára és plakátjára az a fotó került, amelyen a társaság tagjai Somogyi József szobra előtt pózolnak.
A fényképet úgy készítettem, hogy azt gondoltam, a pózolás gúnyt jelent, de kivétel nélkül mindannyian elutasították a kritikát, és elismerően nyilatkoztak a szoborról, megdöbbenésemre.
Az 1979-ben készült kaszás kapás parasztok kompozíciója vizuális értelemben fenyegető, barátságtalan mű. Szögesdrótkerítés emberi alakokból. Fiatal, agresszív fegyveres erőnek ábrázolva azt a parasztságot, amelynek 1979-re Magyarországon a téeszekben dolgozva az alkohol- és dohányfüggő nincstelenséggel kellett szembe fordulnia. Az ábrázolás hazugsága mellett kétségtelen azonban, hogy formai szempontból Somogyi szobra nagyon erős – bármelyik korszak hazai műtárgytermelésére és köztéri szobrászatára is tekintünk. Ebből a helyi nézőpontból, a bürokratikus pátosz, vagy a giccses realizmus nyelve helyett itt egy absztraháló klasszikus formarend – ami a Picasso klasszikus stílusát befogadó korabeli pártállami ízlés számára is elfogadható volt – monumentálisan érvényesül. Végül is értem a Baguda szobrászainak reakcióját. A vicces póz Somogyi szobra előtt gyerekcsíny, korlátokat felismerő vidám szabadsággal és öniróniával, ugyanakkor kortárs gesztus, elismerése egy létező szobrászati hagyománynak.
A Baduga Egyesület első kiállítása voks a szobrászati hagyomány mellett, bár ez nem igazán szembetűnő. Mert a látvány annyira friss és kortárs, hogy a szobrok klasszikus mivolta csak szobrászatban jól edzett szemek tulajdonosainak feltűnő.
Ez a klasszikus érték nem egy forma vagy arányrendszer, nem historizálás vagy kisajátítás, nem stílus és nem is allúzió (stb.). Hanem a szoborral immanens érték, amely jelöli a szobrászati hagyományhoz való viszonyt. Egyfajta minőség biztosíték a szobor igazságára és esztétikai értékeire vonatkozóan. Talán az Alberti-féle harmónia fogalommal írható le: olyan, amiből sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet. Tökéletesen az, ami.
A nagy klasszikus témák és a személyes kérdések a Baguda szobrokban indirekt módon vannak jelen, elrejtve a mű keletkezéstörténetében, vagy jelzés szerűen, humorral álcázva. A humor mindig őszinte, hiányzik a cinizmus és a spekulativitás.
Már a Sakkrendelős beszélgetésekben kiderült, hogy az alkotók mindegyike a konceptuális gondolkodás dadaista és szürrealista hagyományát folytatja. A véletlen vagy inkább a váratlan, nem kiszámítható alkalmazása, az álmok, sejtések, intuíciók, szójátékok és félreértések felhasználása pályájuk kezdetétől hangsúlyos szereppel bír. A formaképzésben a játék mindannyiuknál központi fogalom. Nem az unalom, a verseny vagy a szerencse a mozgató. Ez a játék a tudattalant, az ösztönöket provokálja, és a keresésről és a felfedezésről szól.
Figyelmük középpontjában az ember áll, ember, amely lehet nő és férfi, de mint önálló minőség is létezik, és hangsúlyosabb mindennél. Van teste, érzékel, emlékezik, gondolkodik. Minden személyes emlék és ismeret, mint az identitás alapelemei is ennek az embernek a sajátosságai, alakítva a vízióit, álmait, ötleteit, és így az alkotói döntéseit is.
A szobrászat értelmét ez a termékeny, kutató játék adja, amely reflexivitást, folyamatos analízist és újragondolást igényel, és ha magányosan zajlik is, mivel felfedezés, értő közönségre, nyilvánosságra van szüksége. A társaság tagjai egymás legértőbb nézői. Évtizedek óta rendszeresen csinálnak közös munkákat és közös kiállításokat. Egymástól is tanulnak.
A Baguda tiszta l’art pour l’art, független minden irányzattól. Maga az irányzat, mint minden önszerveződő, tisztán a művészetből a művészetért létrejövő formáció.
Kiállításuk címe: Kijelentjük, hogy. Ez a megkezdett, de befejezetlen mondat annyira összetett és szellemes, mint a kiállított művek. Marcel Duchamp után klasszikusan a nézőre van bízva a folytatás, mert a néző teremti meg a művet. Mint a Baguda szobrászai is, saját szobraik, saját nézőiként.
Forián-Szabó Noémi
